4/29/2014

Citromocskák

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása


Hozzávalók
Tészta

  • 50 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg cukor
  • 1,5 dl tej
  • 2 tojás sárgája
  • 1 tk sütőpor
  • csipet só
  • vanília
  • reszelt citromhéj

Keverjük a vajat krémesre a cukrokkal, adjuk hozzá a tojások sárgáját, majd a citromhéjat, sót, a tejet.
A lisztet szitáljuk össze a sütőporral, és gyúrjuk össze a tésztát. Tegyük min. 1 órára a hűtőszekrénybe.

Töltelék

  • 2 tojás fehérje
  • 20 dkg darált mandula/dió
  • 13 dkg cukor
  • vanília
  • reszelt citromhéj


Keverjük össze a hozzávalókat. (Ha hígnak érezzük, sűríthetjük zsemlemorzsával, ha túl sűrű hígíthatjuk egy kis tejjel.)
Lisztezett deszkán nyújtsuk ki a tésztát vékonyra és szúrjunk ki belőle 7 cm-es köröket
A közepére tegyünk 0,5-1 tk tölteléket, a képen látható módon formázzuk meg.
Tegyük őket sütőlapra és előmelegített 160 °C hőmérsékletű sütőben süssük készre (kb. 20 perc).
1,5 dl tejet sárga ételfestékkel színezzünk meg, és a kihűlt sütiket kenjük meg vele, forgassuk kristálycukorba.
(A látvány még élethűbb ha a citromocskák végeit, zöldre színezett tejjel kenjük meg.)


Forrás: http://forum.say7.info/topic59123.html
4/29/2014

Túrós keksz

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása

Négy hozzávalóból, könnyen elkészíthető finomság. Ha este előkészíted, reggel már csak ki kell sütni a tea vagy a kávé mellé.

Hozzávalók

  • 20 dkg túró
  • 10 dkg vaj
  • 15 dkg liszt
  • barnacukor

Morzsoljuk össze a lisztet a hideg vajjal és gyúrjuk össze a túróval. Formáljunk belőle egy golyót és folpackba csomagolva min. egy órát pihentessük a hűtőszekrényben.
Lisztezett deszkán nyújtsuk 4 mm vastagságúra, és szúrjunk belőle 6-7 cm átmérőjű köröket.
Mártsuk az egyik oldalukat a cukorba, és hajtsuk félbe (cukor belül). Majd hajtsuk ismét félbe és forgassuk újra a cukorba.
Tegyük le őket zsírpapírral bélelt sütőlapra egymástól min. 2 cm távolságra.
Előmelegített 190-200 °C hőmérsékletű sütőben kb. 20 perc alatt sül készre.

4/27/2014

Szíves keksz

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása


 keksz – Anyák napi ötlet
Anyukáknak, akikhez köszönteni jönnek, vagy gyerekeknek, akik köszönteni mennek 

Hozzávalók
40 dkg liszt
2 tk sütőpor 
20 dkg cukor
22 dkg vaj, hidegen, darabokra vágva
1 nagy tojás
1 tk vanília aroma
1,5 tk piros ételfesték


Szitáljuk össze a lisztet és a sütőport.
A vajat keverjük krémesre a cukorral, adjuk hozzá a tojást, a vaníliát. Adagoljuk hozzá részletekben a száraz keveréket. Mikor összeállt vegyük ki belőle az 1/3 –át, és színezzük az ételfestékkel pirosra. Nyújtsuk ki 2,5 cm vastagságúra, és vágjunk kis szív alakú formákat belőle, majd ezeket rendezzük 3 kupacba, egymás tetejére téve őket.
A fehér tésztából sodorjunk hosszú hengereket és vegyük velük körbe a színes tésztát.
Csomagoljuk folpackba és tegyük egy éjszakára a hűtőszekrénybe.
Vágjuk 1 cm-es szeletekre és zsírpapírral bélelt sütőlapon 175 °C hőmérsékletű sütőben 8-10 perc alatt süssük készre. Ne hagyjuk megbarnulni!
Rácson hagyjuk kihűlni.


Forrás: http://www.laurenslatest.com/slice-n-bake-valentine-heart-cookies



4/26/2014

Bodzaméz

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása

Mindent imádok ami bodzavirágból készül!
Tavaly a pitypangméz mellett kipróbáltam a bodzamézet is. Szavakkal nem tudom leírni, azt a tömény, harapható bodzaízt amit ez a recept "tud".

Kanalazzuk köhögős időkben, de köhögünk is, csak, hogy lehessen kanalazni. Finom a vajas kenyéren, teába, joghurtba, fagyira csurgatva, vízzel hígítva citrommal ízesítve szörpnek ...egyszerűen mindenhogyan jó, na

Felénk már nyílik! Csak álljon el az eső, már indulok is a bokorhoz.

Hozzávalók
  • 30 db bodzavirág
  • 1 l víz
  • 75 dkg cukor
  • 1 db citrom frissen facsart leve

A vízben kb. 30 percig főzzük a virágokat, majd leszűrjük (a folyadék mennyisége a felére csökkent).
Hozzáadjuk a cukrot és a citrom levét, méz sűrűségig főzzük kis lángon. Steril üvegekbe töltjük.
Az eredeti recept 45 percet írt, nekem hamarabb kész lett.

Recept: http://receptekaz.com/hu/node/521
4/25/2014

Tört krumpli

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása


Ha már unalmas a sült krumpli, a krumplipüré ...
Héjában puhára főtt burgonyákat tegyél olíva olajjal megspriccelt sütőlapra, 
kicsit törd meg őket, kaphatnak a tetejükre is egy picit az olajból fűszerezd tetszés szerint, (pl.:só, bors,fokhagymapor, rozmaring) és pirítsd meg.

4/25/2014


4/23/2014
Pár napja elindult Cricket birodalom új oldala a Hobby Cricket szeretettel ajánlom figyelmetekbe!


Eper csónak

Tészta 
2 dl langyos tej
1 tk élesztőpor
4 dkg vaj
1 db tojás
3 ek cukor
1/4 tk só
2 ek olaj
1 cs. vaníliás cukor
40-45 dkg liszt

Töltelék:
30 dkg eper, kevés cukor

A langyos tejben keverjünk el egy pici cukrot, 2 ek lisztet és meleg helyen futtassuk fel benne az élesztőt. Olvasszuk fel a vajat, adjuk hozzá a sót, a cukrokat, az olajat és a tojást, egy villával keverjük át Az átszitált lisztet részletekben öntsük hozzá, gyúrjuk simára.
Tegyük át egy tálba, takarjuk le és meleg helyen hagyjuk duplájára megkelni (kb.1 óra)
Osszuk 8-10 egyenlő részre. A képeken látható módon formázzuk meg a csónakokat. Tölteléknek a megmosott, kicsumázott feldarabolt epret szórjuk meg cukorral.
A tetejüket kenjük meg egy felvert tojással. Sütőpapírral bélelt, kivajazott tepsiben, előmelegített 180 °C hőmérsékletű sütőben süssük aranybarnára.

Forrás: http://bonappetit.com.ua/2031-bulochki-s-klubnikoj.html
4/22/2014

Béleld ki sütőpapírral a tepsit a szokásos módon.
Hajtogass meg egy, a tepsi méretének megfelelő nagyságú (erősebb, tartással rendelkező) papírlapot harmonika alakra.
Olajozd/vajazd meg a tésztával érintkező oldalát, tedd a forma aljába.

Piskóta jellegű tésztát készíts hozzá.
Mikor megsült borítsd át rácsra, a harmonika papírt fedd be 10 percre egy nedves textillel, majd nagyon óvatosan húzd le a tésztáról.

Várom az ötleteiteket, hogyan folytatnátok úgy, hogy a látványos redős teteje is érvényesüljön?!

Forrás: http://cafeiryna.blogspot.hu/2014/04/blog-post_9.html
4/18/2014

Orgonaszörp

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása

Akiknek, a minap ajánlott pitypang szirup csak egy egyszerű ujjgyakorlat volt, azok már meg sem lepődhetnek azon, hogy most egy még kisebb virág tépkedésére buzdítok

Recept: http://divany.hu/alapkonyha/2013/05/03/keszitsen_orgonaszorpot_a_hetvegen
4/17/2014


Csak egy kis változtatás szükséges hozzá:a szokásos csokimáz helyett forgassuk a tésztát citromos (színezett) cukormázba, és kókuszba.

Forrás:http://www.lhj.com/recipes/dessert/cakes/sweet-spring-cakes/?page=4
4/17/2014

Salátás kosárka

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása


Forrás: 
http://www.liveinternet.ru/users/4009214/post216231652
4/14/2014


Felnőtteknek: fele sárgarépalé - fele Prosecco
Gyerekeknek: 100% répalé

A dekoráció sárgarépa zöldje szívószálba szúrva, a szívószál hosszát igazítsuk a pezsgős pohár magasságához.

Forrás: http://www.kitchentreaty.com/carrot-mimosas
4/12/2014

Hozzávalók (16 db-hoz)
Tészta

  • 375 g kenyérliszt 
  • 100 g sima liszt 
  • 35 g tejpor 
  • 75 g porcukor 
  • 3/4 teáskanál só 
  • 1 tasak (7 g vagy 2 1/2 tk) instant száraz élesztő 
  • 1 tojás, enyhén felverve
  • 150 ml (kb.) langyos víz
  • 40 g vaj, kockára vágva

Water-Roux (vizes rántás)
  • 25 g (csaknem 2 evőkanál) kenyérliszt 
  • 125 ml víz
  • A water roux technikáról először Yvonne Chen írt a Bread Doctor című könyvben, az így készült tészták nagyon puhák és levegősek.

Kókuszos töltelék
  • 200 g kókuszreszelék
  • 140 g porcukor
  • 60 g puha vaj
  • 1 közepes tojás, gyengén felverve
  • +1 tojás megkenni a tésztát

1. Krém: A kókuszkrémhez keverjük össze a hozzávalókat.

2. Vizes rántás: Keverjük össze a lisztet és a vizet egy kis serpenyőben. Főzzük közepes lángon, folyamatos keverés mellett, amíg el nem éri a 65 º C-ot. Ilyenkor olyan sűrű a massza, hogy keverés közben látni az edény alját. Vegyük le a tűzről, fedjük le folpackkal, és hagyjuk, amíg szobahőmérsékletűre hűl.

3. Tészta: Szitáljuk össze a liszteket a tejporral, a porcukorral és a sóval, keverjük hozzá az élesztőt is. Dolgozzuk jól össze a tojással és a vizes rántással. Fokozatosan adjunk hozzá annyi langyos vizet, hogy egy kissé ragacsos, lágy tésztát kapjunk. Gyúrjuk 10 percig, amíg sima és rugalmas lesz. A tésztát közben néhányszor dobjuk, ejtsük a munkafelületre, így javítva a szerkezetét.
Dolgozzuk bele alaposan a vajat. Formáljuk a tésztát golyó alakúra, tegyük egy nagy olajozott tálba, fedjük le fóliával, kelesszük duplájára. Akkor áll készen, ha miután ujjal belenyúlunk, a lyuk benne marad, nem töltődik vissza (fontos!). Osszuk 16 részre.

4. A képen látható módon formázzuk a tésztáinkat, tegyük őket egy vajazott sütőlapra.

5. Egy textillel fedve hagyjuk újra megkelni a formázott tésztákat, amíg duplájukra dagadnak. Kenjük meg egy felvert tojással, és süssük 190°C-on előmelegített sütőben 12-15 percig, vagy amíg aranybarnák nem lesznek.

A tésztát más alakra is megformázhatjuk,
képek a forráslinken: http://cornercafe.wordpress.com/2009/02/01/coconut-buns/
4/10/2014





Ha nincs sütipecséted akkor nézz körül otthon! Nyomdázhatsz a gyerek dinoszauruszának tappancsával, a kristálypohár aljával, egy kagylóval, használhatod a nagyi csipketerítőjét, vagy süthetsz "fosszíliákat" apró kis műanyag bogarak segítségével.


4/10/2014

Tojásfestés

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása

4/09/2014

4/08/2014

Biztosan ismeritek a barack sütit, esküvői vacsorák kedvelt aprósüteménye. Nekem mondjuk még finomat nem sikerült ennem belőle, de ez biztos az én szerencsétlenségem. Ez itt most, talán pont ezért egy fricska ennek a sütinek, ez a sós, húsos változat.

Hozzávalók

  • 1 kg burgonya
  • 10 dkg reszelt sajt
  • 2 db tojás
  • 20 dkg darált hús
  • 1 db vöröshagyma, reszelve
  • kb. 15 dkg liszt (fele az egyik, fele a másik színű masszához)
  • zsemlemorzsa
  • kurkuma
  • pirospaprika
  • bors

A húst keverjük össze a hagymával, sóval, borssal, formáljunk belőle diónyi golyókat és olajban süssük meg.
A héjában főtt burgonyát mikor kihűlt pucoljuk meg, és törjük össze.
Adjuk hozzá a reszelt sajtot, 1 egész tojást és 1 sárgáját.
Felezzük el, az egyik részt színezzük a pirospaprikával, a másikat kurkumával.
Adjuk hozzájuk annyi lisztet, hogy formázható legyen.
Kb. 1-1 evőkanálnyi mennyiséget tegyünk le egymás mellé, alakítsuk (összefüggő) kör alakra, tegyük a közepére a húsgolyót, formázzuk barackformára. Ahol a két rész találkozik, ne nyomjuk teljesen össze, mert így nyílik majd szét picit a sütés közben.(Képek a forrás linken!)
Forgassuk meg tojásfehérjében, majd zsemlemorzsában, tegyük olajozott sütőlapra.
Előmelegített 200°C hőmérsékletű sütőben süssük 10-15 percig.
(Szegfűszegből szúrhatunk a tetejébe szárat.)

Forrás: http://gotovimvse.com/recipes/238/#top
4/07/2014






A mézeskalács ház készítése nekem eddig a karácsonyi ünnepekhez kapcsolódott, aztán rátaláltam ezekre a tavaszi, húsvéti díszítésekre. Nagyon tetszenek!
4/03/2014

Fagyasztott tojás

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása

Tedd az alaposan megmosott nyers tojást egy dobozban a fagyasztószekrénybe 3 napra!
Vedd ki, hagyd egy órán keresztül szobahőmérsékleten kiengedni.
A tojás héja nagy valószínűséggel berepedt a hideg miatt, úgyhogy feltétlen legyen alatta edény amibe a fehérje folyhat.
A szokásos módon válaszd szét az egy óra elteltével a fehérjét a sárgájától.
A fehérjét , ami nem tér el a megszokottól, süsd meg, mintha tükörtojást készítenél.
A sárgája sűrű, vágható, kenhető állagot vesz fel a fagyasztás hatására. Kend rá egy szelet kenyérre és kínáld a megsütött fehérje mellé.

Forrás: http://gotovimvse.com/recipes/138
4/03/2014

Szerelmes omlett

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása


A különválasztott fehérjéket és sárgájákat külön-külön sózzuk, apróra vágott snidlinggel összekeverjük és omlettnek kevés olajon megsütjük.
Egymásra tesszük őket, feltekerjük, a képen látható módon elvágjuk és összeillesztjük.

Keress címkék alapján!

Állat formájúak (5) Almás (33) Aprósütemény (27) Banános (12) Bodza (1) Brownie (6) Burgonya (16) Citromos (10) Cukkini (8) Curd (2) Csirke (12) Csokoládés (38) Dekor (16) Desszert (387) Diétás (1) Dinnye (12) Dió (4) DIY (5) Édes (368) Egyszerű pár perces (3) Eper (7) Érdekes (9) Ételdekorációs ötletek (66) Ételdesign (8) Fagylalt (28) Fánk (6) Figurák kialakítása (3) Formázási ötletek (79) Főétel (17) Fűszernövények (2) Gluténmentes verziók (6) Gőzös cupcake (2) Grill (6) Grízes (1) Gyümölcs alakúak (16) Gyümölcsös (82) Gyümölcsvaj (6) Hagyma (4) Halloween (26) Hidegtál (7) Hobby Cricket (1) Humor (2) Húsos (26) Húsvét (15) Információ (2) Ital (12) Kalács (11) Karácsony (98) Karamellás (13) Karfiol (3) Kávés (10) Keksz (78) Kelt tészta (49) Kenyér (7) Kitchen Cricket (1) Kivis (6) Koktél (2) Kókuszos (29) Kreatív tálalás kicsiknek (1) Krémsajt (18) Lekvár (4) Leveles tészta (29) Leves (3) Mákos (9) Málna (10) Mártogatós (2) Méz (5) Mézeskalács (10) Mikrós bögrés (5) Mogyorós (7) Muffin (27) Narancsos (10) Nutella (8) Ötletek (50) Palacsinta (13) Party-ötletek (27) Péksütemény (3) Pudingos (5) Recycling (4) Sajtos (25) Saláta (19) Sós (47) Sütés nélkül (30) Szalonna (8) Szalvéta hajtogatás (2) Szendvics (5) Szilveszter (10) Tészta (4) Tippek és trükkök (75) Tojás (20) Top receptek (31) Torta (84) Túrós (15) Ünnepek (120) Vaníliás (7) Virsli (1) Vissza az iskolába (4) Zöldség (36)