11/22/2014

Egyujjas patchwork kesztyű süti

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása
Hozzávalók (kb. 18 db)
  • 110 g vaj, szobahőmérsékletű
  • 85 g krémsajt, szobahőmérsékletű
  • 190 g porcukor
  • 0,5 tk sütőpor
  • csipet só
  • 1 db tojás
  • 1/2 tk vanília
  • 280 g liszt
  • ételfesték 4 tetszőleges szín
Egy nagy tálban keverjük robotgéppel, közepes sebességi fokozaton fél percig a vajat és a krémsajtot. Adjuk hozzá a porcukrot, a sütőport és a sót. Majd a tojást és a vaníliát, végül a lisztet.
Osszuk a tésztát öt egyenlő részre, egy rész kivételével a többit színezzük. Mindegyiket külön csomagoljuk folpackba, és tegyük minimum egy órára a hűtőszekrénybe.
Nyújtsunk a tésztákat enyhén lisztezett felületen vékonyra (3mm), derelye vágóval szabjunk belőlük formákat (csík, négyzet, háromszög, rombusz)
Kis átfedéssel tegyük le egymásra a színes tésztákat, kb. 10 darab szükséges ahhoz, hogy a 7,5 cm-es kesztyű formájú sütemény kiszúróval ki tudjuk vágni.
Zsírpapírral bélelt sütőlapon, süssük előmelegített 190 °C hőmérsékletű sütőben 8-9 percig, ne süssük túl, ne barnuljon meg. Rácson hagyjuk kihűlni.
Tároljuk légmentesen záródó edényben, a rétegek között zsírpapírral. Szobahőmérsékleten maximum 3 napig, fagyasztva maximum 3 hónapig tárolható.

Forrás: http://www.bhg.com/recipe/cookies/patchwork-mittens

Keress címkék alapján!

Állat formájúak (5) Almás (33) Aprósütemény (27) Banános (12) Bodza (1) Brownie (6) Burgonya (16) Citromos (10) Cukkini (8) Curd (2) Csirke (12) Csokoládés (38) Dekor (16) Desszert (387) Diétás (1) Dinnye (12) Dió (4) DIY (5) Édes (368) Egyszerű pár perces (3) Eper (7) Érdekes (9) Ételdekorációs ötletek (66) Ételdesign (8) Fagylalt (28) Fánk (6) Figurák kialakítása (3) Formázási ötletek (79) Főétel (17) Fűszernövények (2) Gluténmentes verziók (6) Gőzös cupcake (2) Grill (6) Grízes (1) Gyümölcs alakúak (16) Gyümölcsös (82) Gyümölcsvaj (6) Hagyma (4) Halloween (26) Hidegtál (7) Hobby Cricket (1) Humor (2) Húsos (26) Húsvét (15) Információ (2) Ital (12) Kalács (11) Karácsony (98) Karamellás (13) Karfiol (3) Kávés (10) Keksz (78) Kelt tészta (49) Kenyér (7) Kitchen Cricket (1) Kivis (6) Koktél (2) Kókuszos (29) Kreatív tálalás kicsiknek (1) Krémsajt (18) Lekvár (4) Leveles tészta (29) Leves (3) Mákos (9) Málna (10) Mártogatós (2) Méz (5) Mézeskalács (10) Mikrós bögrés (5) Mogyorós (7) Muffin (27) Narancsos (10) Nutella (8) Ötletek (50) Palacsinta (13) Party-ötletek (27) Péksütemény (3) Pudingos (5) Recycling (4) Sajtos (25) Saláta (19) Sós (47) Sütés nélkül (30) Szalonna (8) Szalvéta hajtogatás (2) Szendvics (5) Szilveszter (10) Tészta (4) Tippek és trükkök (75) Tojás (20) Top receptek (31) Torta (84) Túrós (15) Ünnepek (120) Vaníliás (7) Virsli (1) Vissza az iskolába (4) Zöldség (36)