9/05/2013

Piszkos pelenka süti

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása
Gondolkodtam, hogy nem túl magas labda ez? 
Aztán majd kapok olyan hozzászólásokat, amiket nem teszek ki az ablakba.
De, jöjjön, aminek jönnie kell 
Hogy mikor? Pl. keresztelőre, vagy babalátogatásra, lehet adni, lehet kapni …

Tészta

  • 35 dkg liszt
  • 3 tk szódabikarbóna
  • 1/2 tk só
  • 40 dkg cukor
  • 22 dkg vaj, szobahőmérsékletű
  • 2 db tojás
  • 2 tk vanília aroma
Minden hozzávalót tegyünk egy tálba, és gyúrjuk össze. Folpackba csomagolva minimum 2 órára, maximum 3 napra tegyük a hűtőszekrénybe pihenni.
Vágjunk ki papírból egy sablont, a háromszög mérete: 22 X 18 X 18 cm
Lisztezett deszkán nyújtsuk ki a tésztát, és a sablon segítségével vágjuk ki a formákat.
Töltsük meg 1-1 kocka csokoládéval, és hajtogassuk formára a „pelenkát”.



Tegyük őket zsírpapírral bélelt tepsire és süssük 12 percig 175 °C hőmérsékletre előmelegített sütőben. Legalább fél órát hagyjuk rácson hűlni.
Most jön az egyetlen kicsit nehezebb része. Melegítsünk csokoládét és zsírpapírra nyomjunk biztosító formákat belőle.
 



Készítsük el a mázat: 1,2 dl tejet keverjünk össze 28 dkg porcukorral.
Töltsük habzsákba, vagy, ahogy a képen látszik kiürült mustáros/majonézes flakonba, és nyomjuk a pelusok tetejére, kicsit hagyjuk száradni.
Óvatosan válasszuk le a csoki biztosítótűket és helyezzük őket a pelenkasüti közepére, hagyjuk teljesen megszáradni.

Forrás: http://www.sheknows.com/food-and-recipes/articles/990877/dirty-diaper-cookies-for-a-baby-shower

Tészta: http://answers.yahoo.com/question/index?qid=20110311081142AANCDMc







Keress címkék alapján!

Állat formájúak (5) Almás (33) Aprósütemény (27) Banános (12) Bodza (1) Brownie (6) Burgonya (16) Citromos (10) Cukkini (8) Curd (2) Csirke (12) Csokoládés (38) Dekor (16) Desszert (387) Diétás (1) Dinnye (12) Dió (4) DIY (5) Édes (368) Egyszerű pár perces (3) Eper (7) Érdekes (9) Ételdekorációs ötletek (66) Ételdesign (8) Fagylalt (28) Fánk (6) Figurák kialakítása (3) Formázási ötletek (79) Főétel (17) Fűszernövények (2) Gluténmentes verziók (6) Gőzös cupcake (2) Grill (6) Grízes (1) Gyümölcs alakúak (16) Gyümölcsös (82) Gyümölcsvaj (6) Hagyma (4) Halloween (26) Hidegtál (7) Hobby Cricket (1) Humor (2) Húsos (26) Húsvét (15) Információ (2) Ital (12) Kalács (11) Karácsony (98) Karamellás (13) Karfiol (3) Kávés (10) Keksz (78) Kelt tészta (49) Kenyér (7) Kitchen Cricket (1) Kivis (6) Koktél (2) Kókuszos (29) Kreatív tálalás kicsiknek (1) Krémsajt (18) Lekvár (4) Leveles tészta (29) Leves (3) Mákos (9) Málna (10) Mártogatós (2) Méz (5) Mézeskalács (10) Mikrós bögrés (5) Mogyorós (7) Muffin (27) Narancsos (10) Nutella (8) Ötletek (50) Palacsinta (13) Party-ötletek (27) Péksütemény (3) Pudingos (5) Recycling (4) Sajtos (25) Saláta (19) Sós (47) Sütés nélkül (30) Szalonna (8) Szalvéta hajtogatás (2) Szendvics (5) Szilveszter (10) Tészta (4) Tippek és trükkök (75) Tojás (20) Top receptek (31) Torta (84) Túrós (15) Ünnepek (120) Vaníliás (7) Virsli (1) Vissza az iskolába (4) Zöldség (36)