8/10/2013

Vörös hullám brownie

Bejegyezte: Rita

poszt nyomtatása


Hozzávalók

Tészta

  • 11 dkg vaj 
  • 6 dkg étcsokoládé, durvára vágva
  • 20 dkg cukor 
  • 2 db nagy tojás
  • 1 tk vanília kivonat
  • 1,5 tk piros ételfesték
  • 8 dkg liszt
  • csipet só


Krém

  • 23 dkg krémsajt (mascarpone), szobahőmérsékletű
  • 7 dkg cukor
  • 1 db nagy tojás
  • 1/2 teáskanál vanília aroma

Melegítsük elő a sütőt 175 °C-ra
Alufóliával béleljünk és vajazzunk ki egy 20 vagy 22 cm-es négyzet alakú formát.

Vízgőzön, vagy mikrohullámú sütőben olvasszuk össze a vajat és a csokoládét.Keverjük nagyon simára és néhány percig tegyük félre hűlni.

Egy nagy tálban, habverővel keverjük össze a cukrot, a tojást, a vanília aromát és a piros ételfestéket. Adjuk hozzá a csokoládés keveréket, és keverjük simára.
(Élénkebb vörös árnyalathoz még egy fél teáskanál festéket tegyünk hozzá.)
Adjuk hozzá a lisztet és a sót a tálba, és keverjük teljesen homogénné.
Öntsük az előkészített tepsibe.

Készítsük el a sajttorta keveréket.
Egy közepes tálban, keverjük a krémsajtot, a cukrot, a tojást és a vanília kivonatot simára. Öntsük rá a tészta tetejére, és óvatosan egy kés segítségével helyenként bele nyúlva emeljük/forgassuk össze a rétegeket.

Süssük 35-40 percig, tűpróbáig.
Teljesen hűtsük ki a szeletelés előtt.



Forrás: http://bakingbites.com/2010/12/red-velvet-cheesecake-brownies/

Keress címkék alapján!

Állat formájúak (5) Almás (33) Aprósütemény (27) Banános (12) Bodza (1) Brownie (6) Burgonya (16) Citromos (10) Cukkini (8) Curd (2) Csirke (12) Csokoládés (38) Dekor (16) Desszert (387) Diétás (1) Dinnye (12) Dió (4) DIY (5) Édes (368) Egyszerű pár perces (3) Eper (7) Érdekes (9) Ételdekorációs ötletek (66) Ételdesign (8) Fagylalt (28) Fánk (6) Figurák kialakítása (3) Formázási ötletek (79) Főétel (17) Fűszernövények (2) Gluténmentes verziók (6) Gőzös cupcake (2) Grill (6) Grízes (1) Gyümölcs alakúak (16) Gyümölcsös (82) Gyümölcsvaj (6) Hagyma (4) Halloween (26) Hidegtál (7) Hobby Cricket (1) Humor (2) Húsos (26) Húsvét (15) Információ (2) Ital (12) Kalács (11) Karácsony (98) Karamellás (13) Karfiol (3) Kávés (10) Keksz (78) Kelt tészta (49) Kenyér (7) Kitchen Cricket (1) Kivis (6) Koktél (2) Kókuszos (29) Kreatív tálalás kicsiknek (1) Krémsajt (18) Lekvár (4) Leveles tészta (29) Leves (3) Mákos (9) Málna (10) Mártogatós (2) Méz (5) Mézeskalács (10) Mikrós bögrés (5) Mogyorós (7) Muffin (27) Narancsos (10) Nutella (8) Ötletek (50) Palacsinta (13) Party-ötletek (27) Péksütemény (3) Pudingos (5) Recycling (4) Sajtos (25) Saláta (19) Sós (47) Sütés nélkül (30) Szalonna (8) Szalvéta hajtogatás (2) Szendvics (5) Szilveszter (10) Tészta (4) Tippek és trükkök (75) Tojás (20) Top receptek (31) Torta (84) Túrós (15) Ünnepek (120) Vaníliás (7) Virsli (1) Vissza az iskolába (4) Zöldség (36)