A tiramisu története elég zavaros, többen is magukénak tekintik.
Egy neves trevisoi cukrász keresztlánya (lánykori neve Tiramisu) is sajátjaként ragaszkodik hozzá, akárcsak egy másik, siennai cukrász, aki állítja, hogy III. Cosimo toszkán herceg látogatása alkalmával ő készítette el először.
Volt már ilyen a történelemben, hogy nem derült ki soha kié az érdem. De hogy ez egy fantasztikusan finom édesség az biztos.
Az igazi tiramisu, az olaszok erre esküsznek, Zabaglione desszertkrémmel készül. Ez nyers tojássárgája, Marsala (ami egy szicíliai bor) és cukor keveréke, amit Mascarpone krémsajttal kevernek el. Slussz passz!
A millió modern variációitól falnak mennek. Egy igazi olasz háziasszony nem használ, ezeken az összetevőkön kívül mást, nem tesz habbá vert tojásfehérjét, se vaníliás cukrot…
Ők semmifreddo, azaz félig lefagyva kedvelik.
Néhány órára tényleg mindenképpen érdemes lehűteni! De ha szót fogadunk nekik, akkor fagyasszuk le, és fogyasztás előtt időben tegyük át a hűtőszekrénybe kiengedni.
A tiramisu kapcsán eszembe jutott egy saját sztorim.
Szerintem mindenkinek van hasonló konyhai tapasztalása. Ha gondoljátok, akkor írjátok meg hozzászólásban a Tieteket!
Van egy barátnőm, aki hosszú-hosszú évek után találta meg az Igazit.
Sokáig csak mesélt róla, hogy ilyen-olyan rendes, aranyos, kedves a srác, és, hogy mennyire fontos neki. Nagyon kíváncsi voltam, alig vártam, hogy végre bemutassa. Eljött a nagy nap, meghívtuk őket vendégségbe. Mit csinál ugye ilyenkor egy háziasszony, igyekszik jó benyomást kelteni, az első ugye nagyon fontos.
Arra, hogy mit főztem esküszöm nem emlékszem már, mert a desszert élmény még ennyi év távlatából is mindent felülír. Bonyolult süteményre nem volt időm, így egy igazi finom tiramisuval készültem.
Igazi tejszínhabot csináltam, szifonban, habpatronnal, finom friss tejszínből. Gondoltam, hogy majd a helyszínen mindenki tányérjára nyomok belőle a desszert tetejére.
Elérkezett az idő, gondosan, vastagon kakaóport szitáltam a kockák tetejére. Azzal a bizonyos kicsit még távolságtartó első találkozás udvariasságával, illedelmesen megkérdeztem, tejszínhabot nyomhatok rá? Igen! És ebben a percben (ahogy úgy szorosan egymás mellett ültek) belepte mindkettőjüket vastagon a hab, ami vitte magával a kakaóport is gazdagon!
Sosem felejtem el, mint a filmeken, döbbent néma csend lett egy pillanatra. Mivel mindketten szemüvegesek először arról kapargatták a habot, majd a Barátnőm azt kérdezte halkan, és adsz egy új ruhát is?
Később fény derült a malőr okára. Annyira igyekeztünk, hogy a szifonba én is belenyomtam a patront, majd a férjem is. Így a nyomás végül akkora lett, hogy ahogy hozzáértem a palack füléhez megállíthatatlan lávaként ömlött ki a hab.
Egy neves trevisoi cukrász keresztlánya (lánykori neve Tiramisu) is sajátjaként ragaszkodik hozzá, akárcsak egy másik, siennai cukrász, aki állítja, hogy III. Cosimo toszkán herceg látogatása alkalmával ő készítette el először.
Volt már ilyen a történelemben, hogy nem derült ki soha kié az érdem. De hogy ez egy fantasztikusan finom édesség az biztos.
Az igazi tiramisu, az olaszok erre esküsznek, Zabaglione desszertkrémmel készül. Ez nyers tojássárgája, Marsala (ami egy szicíliai bor) és cukor keveréke, amit Mascarpone krémsajttal kevernek el. Slussz passz!
A millió modern variációitól falnak mennek. Egy igazi olasz háziasszony nem használ, ezeken az összetevőkön kívül mást, nem tesz habbá vert tojásfehérjét, se vaníliás cukrot…
Ők semmifreddo, azaz félig lefagyva kedvelik.
Néhány órára tényleg mindenképpen érdemes lehűteni! De ha szót fogadunk nekik, akkor fagyasszuk le, és fogyasztás előtt időben tegyük át a hűtőszekrénybe kiengedni.
A tiramisu kapcsán eszembe jutott egy saját sztorim.
Szerintem mindenkinek van hasonló konyhai tapasztalása. Ha gondoljátok, akkor írjátok meg hozzászólásban a Tieteket!
Van egy barátnőm, aki hosszú-hosszú évek után találta meg az Igazit.
Sokáig csak mesélt róla, hogy ilyen-olyan rendes, aranyos, kedves a srác, és, hogy mennyire fontos neki. Nagyon kíváncsi voltam, alig vártam, hogy végre bemutassa. Eljött a nagy nap, meghívtuk őket vendégségbe. Mit csinál ugye ilyenkor egy háziasszony, igyekszik jó benyomást kelteni, az első ugye nagyon fontos.
Arra, hogy mit főztem esküszöm nem emlékszem már, mert a desszert élmény még ennyi év távlatából is mindent felülír. Bonyolult süteményre nem volt időm, így egy igazi finom tiramisuval készültem.
Igazi tejszínhabot csináltam, szifonban, habpatronnal, finom friss tejszínből. Gondoltam, hogy majd a helyszínen mindenki tányérjára nyomok belőle a desszert tetejére.
Elérkezett az idő, gondosan, vastagon kakaóport szitáltam a kockák tetejére. Azzal a bizonyos kicsit még távolságtartó első találkozás udvariasságával, illedelmesen megkérdeztem, tejszínhabot nyomhatok rá? Igen! És ebben a percben (ahogy úgy szorosan egymás mellett ültek) belepte mindkettőjüket vastagon a hab, ami vitte magával a kakaóport is gazdagon!
Sosem felejtem el, mint a filmeken, döbbent néma csend lett egy pillanatra. Mivel mindketten szemüvegesek először arról kapargatták a habot, majd a Barátnőm azt kérdezte halkan, és adsz egy új ruhát is?
Később fény derült a malőr okára. Annyira igyekeztünk, hogy a szifonba én is belenyomtam a patront, majd a férjem is. Így a nyomás végül akkora lett, hogy ahogy hozzáértem a palack füléhez megállíthatatlan lávaként ömlött ki a hab.